Vajon a keleti vagy a nyugati tudomány alkalmazott először látásjavító lencséket? A válasz nem is olyan egyszerű. Az azonban bizonyos, hogy a római katonák már kezdetleges napszemüvegeket viseltek az ókorban; a déli területek légióiban sötét kristályokat használtak, hogy megóvják szemüket a tűző napsütésben.

Az optika tudománya felé vezető első lépés az ókor legnagyobb csillagászának Claudius Ptolemeiusnak a nevéhez fűződik, aki 90-150 körül élt. Ő írta le először a fény egyenes irányban történő terjedését és a fény törésének törvényét.

Napszemüvegeket már az ókori római katonák is viseltek. Császáraik, miközben a gladiátorok küzdelmét figyelték, szépen metszett smaragdot emeltek szemük elé, a zöld kövek ugyanis megszűrik a napfényt. A kínaiak a Ming-dinasztia idején (1366-1644) színes hegyikristályból (átlátszó kvarcból) készítették színes üveglencsés szemüvegeiket, elsősorban a nekik tulajdonított mágikus hatás miatt. Őket is megelőzték a hó vakító fénye ellen védekező eszkimók, akik az első “napszemüvegeket” bálnacsontból készítették: a szem elé helyezett csontba keskeny réseket vágtak.

Az első hitelesnek tekinthető nyugati források szerint a neves középkori kísérleti fizikus, az angol származású Roger Bacon írta le először a lencsék nagyítóképességét 1262-ben. Munkásságának hatására Olaszországban az 1280-as években készültek el az első, szövegre helyezhető olvasó lencsék, Alessandro di Spina firenzei mester kezei által. Ezek hamarosan nagyon népszerűek lettek, és rohamosan terjedtek el Itáliában és Európában.

Az araboknak, akiknek birodalma 800 és 1500 között a Földközi-tenger térségétől egészen Indiáig terjedt, már volt módszerük a látóélesség vizsgálatára is. Megfelelő teljesítésűnek tartották azoknak a szemét, akik a Göncölszekér rúdjának középső csillaga melletti, kis Alkos nevű csillagot is látták.

A szemüvegek működésének tudományos magyarázata azonban több évszázadon keresztül, egészen 1604-ig, Johannes Kepler tanulmányának megjelenéséig váratott magára. A szemüveg továbbfejlesztői között szerepelt az amerikai államférfi és tudós Benjamin Franklin is, aki először készített bifokális szemüveget. Egy keretbe két különböző törőerejű fél lencsét erősített, a felsőt távolra nézéshez, az alsót olvasáshoz. Az ő bifokális lencséit még a keret tartotta össze, később a lencséket összeragasztották. Ma úgy készítik a bifokális lencsét, hogy ugyanannak az üvegnek a két felét különböző törőerejűre csiszolják.

Az 1800-as évektől a szemészet az orvostudomány külön tudományágává vált, Hermann von Helmholtz (1821-1894) munkája révén megismerhetővé vált a szem szerkezete és a látás fiziológiája.

A svéd származású Allvar Gullstrand (1862-1930) a szem fénytörését vizsgálta, munkájáért 1911-ben Nobel-díjat is kapott. 1884-ben Jénában megalakult a mai Zeiss gyár őse három kiváló szakember Carl Zeiss, Ernst Abbe és Otto Schott közreműködésével, mely a lencsecsiszolás ipari szintű megvalósításával elérhetővé tette a szemüveget széles tömegek számára.

Lassan kialakult a kontaktlencse gondolata is, először Leonardo da Vinci vetette fel 1508 körül. Ötlete René Descartes munkáiban bukkant fel ismét, aki már tervezett is kontaktlencsét 1636-ban. A megvalósítás azonban még sokáig váratott magára. Az első viselhető kontaktlencse ugyanis csak 1887-ben készült el Adolf Fick tervei nyomán. Műanyagból 1948 óta készítenek kontaktlencsét, a lágy kontaktlencsék pedig a 70-es években terjedtek el.

Forrás: szemuvegvilag.com

Hívjon most!